Copy
Andre Rabe: VÁGY c. könyve - részlet
Találkozz a misztériummal
View this email in your browser

Részlet Andre Rabe: VÁGY c. könyvéből (fordítás alatt)

Visszatükröző emberi természetünk
(1a) – TALÁLKOZZ A MISZTÉRIUMMAL

„Mit szólnál, ha néhány hetet a francia hegyekben kirándulnánk?” – kérdezte tőlem Mary-Anne. Odavoltam az ötlettől, mert eleve sokkal jobban szeretek együtt csinálni valamit, mint csak beszélgetni. Sokkal inkább kedvemre van, ha túrázunk egy barátommal, és együtt élvezzük a csodás táj nyújtotta élményeket, mint ha egy kávézóban csevegünk a természet szépségeiről… Így történt hát, hogy néhány évvel ezelőtt Mary-Anne és én, meg a fiúnk Eugene néhány hétig bejártuk az El Camino de Santiago franciaországi szakaszának egy részét. Minden nap jó 9 órát gyalogoltunk, és a zsákom rettenetesen nehéz volt, mert voltam olyan hülye, hogy magammal vigyem a könyveimet meg néhány elektromos kütyüt, amikre persze semmi szükségem nem volt. De az is hozzátartozik, hogy életemben nem ízlett így étel, és nem örültem annyira a pihenésnek vagy egy bútornak, amit jóindulattal akár ágynak is mondhatunk. A néhány hét alatt eszméletlen szép helyekre jutottunk el. Olyan hegytetőkön és tájakon jártunk, amik csupán így, gyalog elérhetőek. Maga a gyaloglás nehézsége is feledésbe merült, amint ilyen csodálatos látvány volt a jutalmunk, vagy egy hűs forrás, vagy a nap végén valami finom ennivaló.
A részvétel a valóságban sokkal izgalmasabb, mint ha valakinek a már egyébként is halványuló visszaemlékezéseit hallgatjuk. Számomra épp ez jelenti most, a könyv írásával a legnagyobb kihívást, ahogy belevágunk veled ebbe az utazásba. Semmiképp nem szeretnélek élettelen teóriákkal untatni. Arra vágyom, hogy veled együtt másszuk meg ezt a nagyon kemény és nehéz utat e mesésen szép tájon, amit csak az elménk befogadni képes. Vannak bizonyos élmények, köztük az elképzelhető legmélyebbek is, amit igyekszünk az emberi nyelvvel megragadni. Maga az élmény mindig hatalmasabb lesz, mint a nyelv, amellyel megkíséreljük leírni. De szavaink szimbólumként működnek, melyek elvezetnek bennünket ezekre a valóságos dolgokra. Mondjuk úgy, ajtót nyitnak eddig el nem mondott tapasztalatokra, melyeknek nem voltunk tudatában. Én nagyon szeretem és csodálatosnak találom a szavakat és ugyanígy csodálom, ahogy ablakot nyitnak egy olyan szépségre, ami a szavakon túl ránk vár.
Az út, amin elindulunk, veszélyes területeket és csöndes völgyeket egyaránt rejt; összetett és bonyolult érveléseket csakúgy, mint végkövetkeztetéseket, melyek elégedettséggel töltenek el. Az egyszerűség olyan jutalom, melyre talán mindannyian vágyunk, ám amihez általában a bonyolult sokrétűség kanyargós útján jutunk csak. Sőt, már maga a komplexitás is gyönyörű és öröm forrása lehet. Az igazi egyszerűség eleganciája igen mély megértésre épül. Az értelmes egyszerűség egy komplex dolog összefoglalása. Végeredmény. Egy mélyreható és gyakran nehéz gondolatmenet vége. Békés kis faház, ahová egy nehéz nap végén elérkezünk, ahol étel és kényelem vár minket. Ilyen, mikor megérkezünk, miután végignavigáltuk magunkat egymással is sűrűn és tekervényesen összefüggő komplex elképzelések között. A szellemi renyheség vagy lustaság számára nem létezik sem az egyszerűség, sem a misztérium. Csupán a bizonyosság és a sekélyesség… egy olyan bizonyosság, ami törvényszerűen csalódást okoz. Volt már dolgom jópár karosszék-filozófussal és teológussal, akik látszólag elégedetten fejtegetik teóriáikat egy olyan valóságról, amivel soha nem volt dolguk. Miközben teljességgel meg vannak győződve érveik logikáját illetően – merő vakságban vannak. Nem látják a szépséget, mely bensőséges intimitásra hívná őket, túl minden teóriájukon.
A szépség felébreszti a vágyat.
Azért vesszük észre a szépet, mert keletkezik róla egy kép bennünk, amivel rokonságot érzünk. Kiszakít közönyünkből és a vonzalmába kerít. Új lehetőségeket nyit számunkra, és feloldja az én-és-a-másik közti határokat. A szépséget lehetetlen analogizálni, katalogizálni és szépen feltenni a polcra, mert a szépség „semmibe nem fér bele.” Ha az elemzésébe kezdünk, önmagunkat fogjuk felfedezni. Ha magyarázzuk és értelmezzük, egyre inkább magunkat fogjuk látni. Ha pedig nem akarunk tudomást venni róla, önmagunkat veszítjük el és létezésünk okát és célját. A szépséget nem tudod uralmad alá hajtani, ám fenntartás nélkül felajánlja önmagát barátodul. Lehetetlen ellenőrzés alatt tartani, de folyamatosan arra hív, hogy vegyünk részt az ő valóságában. Ez a szépség nem veti alá magát az irányítás semmilyen formájának és egyetlen koncepciónak sem.  Ennek ellenére váratlanul megmutatja, kinyilatkoztatja és átadja önmagát mindazoknak, akik készek döbbent ámulatba esni. Talán éppen ez a lélegzet-visszafojtott pillanat az, ami legjobban megragadja, hogy mi is ez a szépség.
http://andremagyarul.weebly.com/

Copyright © 2015 Andre Rabe Publishing, All rights reserved.


unsubscribe from this list    update subscription preferences 

Email Marketing Powered by Mailchimp